Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

A költészet napja 2019

Méltó módon, gazdagon  ünnepeltük a magyar költészet napját 2019-ben is.

Iskolánk „C” épületét Badakné Péter Ildikó tanárnő lelkes tanítványai Nagy Mihály Zoltán verseiből készített szófelhőkkel  „borították be”, s idén is kezük nyomát viselték városunk hirdetőoszlopai, utcái, terei a „Posztolj verset az utcára!” projekt keretében. Rengeteg verset ragasztottak ki a város több pontján, melyekről 888 fotót fel is töltöttek az internetre, a posztoljverset.hu oldalra. Mint kiderült, ezzel az eredménnyel magasan a legaktívabbak voltak az országban a magyar versek vásárosnaményi szerelmesei.

Április 11-én délután pedig a költészet napi szavalóversenyre gyűltek össze a verskedvelő diákok, akiket Dérné Cseresnyés Anikó tanárnő köszöntött. Hangsúlyozta: a költészet lényege, hogy az érzelmeinkre hasson; ha kell, felvidítson, ha szükséges, helyettünk szóljon.  A költő olyan szeretetre tanít, amely tiszteletben tartja az emberi méltóságot: tiszta, megértő, együttérző.

A versbarát társaság többek között József Attila, Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Márai Sándor és Aranyosi Ervin gondolatait, érzéseit közvetítette a hallgatóságnak. Ki kell emelnünk Balog Sándor 9. g osztályos tanulót, aki versmondásával lenyűgözte a közönséget, valamint Németh Levente István 13. É osztályos tanulót, aki „Magyar vagyok, s büszke vagyok” című saját költeményét adta elő.

Köszönjük Badakné Péter Ildikó és Dérné Cseresnyés Anikó szervező munkáját!

GALÉRIA