Szakmák sztárjait köszöntötték a Parlamentben

2017. június 01., 15:17

Az ember értékteremtő munkája a jelenben és a jövőben nem mellőzhető, semmivel sem kiváltható – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke május 26-án a Szakma Sztár Fesztivál keretében rendezett országos szakmunkás versenyek helyezetteit és felkészítőit köszöntő ünnepségen, a Parlamentben.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy az MKIK 2017-ben tízedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV) a Szakma Sztár Fesztiválja keretében. Az elődöntőkön 5255 tanuló vett részt, a döntőbe 102 oktatási intézményből 224 diák jutott. A döntőt április 24-26. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban tartották, ahol 41 szakma nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulói versenyeztek.

Iskolánkat Németh Levente 11.h osztályos tanuló, a férfiszabó szakma győztese képviselte, továbbá Veres Antalné szaktanár, Májer Ibolya igazgatónő és Varga Zoltán igazgatóhelyettes úr.

Az ünnepségen az emléklapokat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára adta át, az ünnepelteket Parragh László, az MKIK elnöke köszöntette.

Iskolánk valamennyi diákja és felnőtt dolgozója szívből gratulál az ünnepelteknek!

Szakmák sztárjait köszöntötték a Parlamentben