Implom József Helyesírási Verseny 2016

2016. január 13., 07:50

Az Implom Józsefről elnevezett vetélkedő már több mint másfél évtizede Gyuláról indult el az Erkel Ferenc Gimnázium tanárainak kezdeményezésére és vált országos méretűvé, ezzel széles körben népszerűsítve a magyar helyesírást, az írott nyelvi kultúrát.

 

Iskolánkban decemberben rendeztük meg az Implom József helyesírás verseny iskolai fordulóját. A versenyen két kategóriában (szakközépiskolások, szakiskolások) mérték össze tudásukat a tanulók. Teljesítményük alapján Nagy Eliza 10.A illetve Gyorsok Krisztián 10.d osztályos tanulók lettek az elsők, s így ők képviselhették iskolánkat 2016. január 13-án a megyei versenyen.

 

Az Implom József  Helyesírási Verseny megyei fordulóját a több éves hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban rendezték meg, ahol a megye több településéről érkeztek a versenyző diákok.

 

A verseny egy tollbamondásból és egy tesztből állt.

 

Eredmények:

Gyorsok Krisztián  10.d    3. helyezett szakiskolás kategóriában

Nagy Eliza              10.A  9. helyezett szakközépiskolai kategóriában

 

Felkészítő tanárok: Dérné Cseresnyés Anikó tanárnő

                                  Osváth Éva tanárnő

 

Gratulálunk az eredményekhez!