Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

A nemzeti összetartozás napja

Csak a lábait és a karjait vágták le, csak a gerincét roppantották szét, csak a mellkasát horpasztották be, de a torkát nem vágták át és a szívét nem szúrták keresztül … (Móra Ferenc)

 

 

Az I. világháború után, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, amely területének kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot, a magyarság harmada pedig az új határokon túlra került. Az országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává. Ezen alkalomból országhatáron innen és túl számos helyen emlékeznek meg a 123 évvel ezelőtt történt  igazságtalanságról, amely a magyar nemzetet érte.

Ahogyan Móra Ferenc is írta: a torkunkat nem vágták, hát szólni tudunk. A szívünket nem szúrták keresztül, így megemlékezni tudunk. Ennek jegyében tettek tanúságot a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola diákjai is a szívükben élő nemzeti összetartozásról: intézményünk énekkarosai Filéné Huszti Zsuzsanna tanárnő vezetésével a hazaszeretetről énekeltek a városi megemlékezésen, Himcsuk István tanár úr által összeállított irodalmi gondolatokat pedig Sulyok Kinga, Bródi Róbert 11.A, Juhász Gizella, Harsányi Roland 9.A és Orosz Bertalan 9.c előadásában hallgathattuk meg.

Felkészülésüket segítették: Szabó Katalin és Badakné Péter Ildikó tanárnők.

 

GALÉRIA