Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Gondolkozzunk marketing nyelven verseny - 2024.

A Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a „Gondolkozzunk Marketing Nyelven!” elnevezésű vetélkedőjét. Az első, online  fordulót követően 28 csapat kapott meghívást a 2.fordulóba. Az elkészített és beküldött feladatok előzetes értékelése alapján 6 csapat kvalifikálta magát a 3.fordulóba, a verseny döntőjébe. A döntős csapatok egyike a Bródi Róbert, Paróczai Sándor 12.A osztályos és a Kozák Dániel 9.B osztályos tanulók által alkotott team. Sajnos a verseny előtt 2 nappal derült ki, hogy Danit megcsípte valamilyen rovar, így nem tud részt venni a döntőben! Így vész-forgatókönyvre volt szükség….Szerencsénkre Lechner Noémi 10.A osztályos tanuló vállalta a beugrást, így a 3 fős csapat az esélytelenek nyugalmával indult el Debrecenbe. A döntő során a szakmai zsűri előtt mutatták be a diákok a kitalált vállalkozás honlapját és az elvégezett kutatás eredményeit. Ezt követően játékos, interaktív feladatok megoldása várt a fiatalokra. A verseny délutáni eredményhirdetése aztán nagy meglepetéssel zárult, hiszen csapatunk a döntő III. helyén végzett.

Szívből gratulálunk diákjaink újabb sikeréhez és örülünk, hogy lelkesedésük ilyen kiválóan átsegítette őket a nehézségeken. Nagyon hálásak vagyunk Meggyesi Anita tanárnőnek és Kardos Béla tanár úrnak a projektben való hatékony közreműködésükért, a csapat felkészítéséért!

GALÉRIA