Tanévnyitó ünnepség

2017. szeptember 01., 13:10

Pál apostol mondja:

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek:

mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Róma 12:2

 

Ünnepélyes tanévnyitóra gyűltünk össze iskolánk udvarán. A diákokat és a tantestület tagjait barátságos szavakkal köszöntötte Zákány Tamara 12.A  és István András 12.A osztályos tanuló. A Himnusz eléneklése után azt is elmondták – többek között -, hogy már várták, hogy újra találkozhassanak osztálytársaikkal. A kilencedikeseket megnyugtatták: „A lehetőségek iskolájában érkeztek. Jó lónyaysnak lenni!”

A felsőbb évesektől azt kérték, hogy vegyék a tanulást még komolyabban.

Ezt követően Májer Ibolya igazgatónő ünnepi beszéde következett, amelyben ő is megerősítette, hogy a tanulással megszerezhető tudás az egyedüli biztosítéka annak, hogy az iskolánkban végzett diákok saját szakmájukban, jó fizetésért tudjanak elhelyezkedni. Igazgatónő tanévnyitó gondolatai után Szólláth Imre baptista lelkész úr áldást kért iskolánk valamennyi tanulójára és dolgozójára.

Közösen elmondtuk az Úri imát: Mi Atyánk….

Ezzel a tanévnyitó ünnepélyes része véget ért, majd Cserepes Sándor igazgatóhelyettes úr elmondta a tanterem beosztásokat, s a diákok osztályfőnökeik vezetésével elvonultak, hogy megkapják mindazokat az információkat, amelyek nélkülözhetetlenek a tanévkezdéshez.

 

MINDENKINEK SIKERES TANÉVET KÍVÁNUNK!