Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Tanévnyitó ünnepség 2018

„Tetteidnek tudjál örülni,

más tetteit tudd megbecsülni,

főként ne gyűlölj egy embert se,

s a többit hagyd az Úristenre!” 

/Goethe/

 

Nyarat idéző napsütésben sorakoztunk fel iskolánk udvarán szeptember 3-án, a tanévnyitó ünnepségen.

Baráth Máté 11. A osztályos tanuló köszöntötte a jelenlévőket.

A Himnusz eléneklése után arra hívta fel a figyelmet, hogy újra meg kell szokni a kötöttségeket, a rendszeres munkát, majd arra kért bennünket, hogy hallgassuk meg Aranyosi Ervin: Bennem él az Isten! Bennem, él! című versét Tar Dorina 11. A osztályos tanuló előadásában.

Ezután a felsőbb évesek nevében arról biztosította a kilencedikeseket, hogy egy új, izgalmas világ tárul fel előttük, érdekes, értékes ismeretekkel fognak gazdagodni a Lónyayban.

Ezt követően Májer Ibolya igazgatónő ünnepi beszédét hallgattuk meg.

Igazgatónő Csíkszentmihályi Mihály pszichológus professzor tanulmányára hivatkozva hangsúlyozta, hogy minden emberben van olyan képesség, ami ideális esetben, sok munkával és kellő figyelemmel kibontakoztatva tehetségnek minősül, s hogy leginkább a belső motiváció, a döntés az, ami segítheti a tehetség kibontakoztatását.

Igazgatónő tanévnyitó gondolatai után Szólláth Imre baptista lelkész szólt hozzánk, beszédében a szeretet, a tisztelet nélkülözhetetlen fontosságát emelte ki.

A tanévnyitó ünnepélyes része közös imádkozással, a Miatyánk elmondásával fejeződött be.

A továbbiakban Cserepes Sándor igazgatóhelyettes úr ismertette a tanterembeosztásokat, valamint a kilencedikesek osztályba sorolását. Ezután a diákokat osztályfőnökeik tájékoztatták az új tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

Iskolánk minden tanulójának és dolgozójának tartalmas, sikeres tanévet kívánunk!

GALÉRIA