Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Tanévzáró 2019

„Napjaink betelt naplóoldalak.

 Jegyei fölött meditál a név:

 mert megítél, lezár minden tanév.”

 

Tanévzáró ünnepségünkön Balog Sándor 9. g osztályos tanuló köszöntötte iskolánk vezetőit, tanárait és valamennyi iskolatársát.

 

A Himnusz eléneklése után arra kérte diáktársait, hogy kötelességtudóan teljesítsék az előttük álló nyári gyakorlatot, de képzeletben már hangolódjanak rá a vakációra egy kis vers segítségével, melyet Ármós Henrietta 10. h osztályos tanuló előadásában hallgathattunk meg.

 

A nyári programokat felvonultató vidám vers után Májer Ibolya igazgatónő tanévértékelő beszéde következett. Igazgatónő tanévzáró beszédéhez kapcsolódik évről évre az a szép hagyomány, hogy könyvjutalomban részesülnek a legeredményesebben teljesítők. Most is szép számmal sorakoztak fel azok a diákok, akik versenyeredményükkel, kimagasló tanulmányi eredményükkel, példaértékű szorgalmukkal, magatartásukkal, illetve közösségi munkájukkal érdemelték ki a dicséretet.

A tanulók mellett a legeredményesebb felkészítő tanárok, szakoktatók is átvették könyvjutalmukat.

Gratulálunk valamennyiüknek!

 

Az ünnepélyes percek után a műsorközlő mindannyiunknak kellemes feltöltődést, jó pihenést kívánt a nyári szünetre.

 

„Jó, hogy itt vagy, Vakáció,

 nézd, mindenki ünnepel,

 hisz tudjuk, hogy velünk nyaralsz,

 szeptemberig itt leszel!”

GALÉRIA