Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

A végső győzelemig meneteltünk a helyesírási versenyen

 

„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.”

Nagy László

Pataki Melánia 10. c osztályos  tanuló (felkészítő tanára: Dérné Cseresnyés Anikó) az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében szakképző iskola kategóriában I. helyezést ért el.

 

Amint azt dr. Nagy János professzor emeritus, a zsűri elnöke elmondta, a pandémia a lecsengő fázisához érkezett a Kárpát-medencében, de a személyes jelenlét kockázatát a szervezők nem vállalták, így a novemberi iskolai helyesírási verseny után a megyei és az országos forduló már az online térben zajlott le. 

A december 2-ai megyei fordulóban a hagyományokhoz híven egy tollbamondás és egy feladatlap várt a versenyzőkre. A tollbamondás hanganyagát a szervező Erkel Ferenc Gimnázium honlapjáról kellett letölteni, az ezt követő feladatlapot pedig a megadott időpontban a Moodle rendszeren keresztül lehetett elérni. A feladatsor mind a feladatok nehézségi fokában, mind pedig időkeret tekintetében kihívás elé állította a versenyzőket.

A tollbamondást a megírás után rögtön szkennelve, majd postai úton is el kellett küldeni javításra.

Pataki Melánia a megyei versenyen I. helyezést ért el, s ezzel bejutott a Kárpát-medencei döntőbe, ahol megyénk legjobb szakképzős helyesírójaként képviselte intézményünket, a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskolát. 

Az idei végső megmérettetésen 115 tanuló versenyzett gimnázium, szakgimnázium, szakképző iskola és határon túli kategóriákban. 

A különféle színvonalas szakmai és egyéb értékes kísérő programok február 24-25-én folyamatosan online zajlottak a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium honlapján, illetve megtekinthetőek voltak YouTube-on.

A döntő versenyfeladataira február 25-én délelőtt került sor.

A tollbamondás idén a trianoni békediktátum utáni kiigazításokról szólt: azokról a kisebb területekről, amelyeknek a lakói mindent megtettek Magyarországhoz tartozásukért.

Tanítványom a tollbamondással elérhető maximális 60 pontból 55 pontot szerzett.

A döntő feladatsorával kapcsolatosan Nagy János professzor úr értékeléséből idézek:

„A feladatlap a Moodle rendszerben sajátos korlátozást és feladatszabadságot hozott. 

A korlátozást annyiban, hogy a megoldásokat főként feleletválasztások módján jelölték meg a versenyzők: választás helyes és helytelen között, kakukktojás típusú kiválasztás stb. 

A feladatok megszabásában a papír alapú tesztlapokhoz képest alkalmazhatóvá váltak képek, ábrák is, elsősorban a különböző írásmódok jelentéseinek megkülönböztetésében. 

Némi nehézséget az is jelenthetett a megoldásban, hogy az egymás után következő teendők során az egyszer jóváhagyott megoldást utólag már nem módosíthatták (azaz nem lapozhattak vissza javító szándékkal). Ezzel együtt volt idejük a diákoknak a megoldásokra. ” 

A versenyt követő bő két hét alatt izgatottan vártuk az eredményhirdetést, melyre online záróünnepség keretében március 15-én, nemzeti ünnepünkön került sor.

A döntő eredményhirdetésén évről évre minden kategóriában az első hat helyezett tanuló és felkészítő tanára neve hangzik el. 

Felemelő érzés volt hallani, hogy iskolánk tanulója, Pataki Melánia a szakképző iskolai mezőny országos legjobbja lett.

Büszkék vagyunk erre a szép lónyays sikerre.

 

Dérné Cseresnyés Anikó

felkészítő tanár

GALÉRIA