Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Lónyay 200

Értékes, tartalmas napok, ünnepi események résztvevői voltunk 2022. március 21-24. között intézményünkben, a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskolában.

A Lónyay-hét első napján, március 21-én Májer Ibolya igazgatónő köszöntötte a lónyays diákokat. Megnyitó beszédében méltatta névadónk, gr. Lónyay Menyhért erényeit, illetve ismertette a hét programját.

Ezt követően a 13. É, 12. A, 12. B, 10. A, 10. B és 11. e osztályos tanulók egy múzeumi óra keretében tovább mélyíthették tudásukat az egykori pénzügyminiszterünkről és miniszterelnökünkről Filepné Kiss Renáta történész érdekes előadása által. A diákok nagyon élvezték a rendhagyó órát lezáró Kahootos játékot, ahol az elhangzottakkal kapcsolatban mérhették le emlékezőtehetségüket.

Délután a 9. és 10.-es tanulóink a Lónyay és kora vetélkedőn vehettek részt. A 14 csapat egy 6 fordulós verseny keretében bizonyíthatta felkészültségét Lónyay Menyhérttel kapcsolatban totó, illetve villámkérdések által, de a 3 fős csapatoknak kreativitásukra is szükség volt a versírás, kereszrejtvény,  avagy a szófelhőben rejlő idézet megtalálásakor. A zsűri tagjainak – Dérné Cseresnyés Anikó és Szabó Katalin tanárnők - szakszerű értékelése alapján a 9. évfolyamon a 9.g, a 10. évfolyamon pedig a 10.B csapata érte el a legjobb eredményt.

A 9. A és 11. A osztályos diákjaink március 22-én látogattak el a Tomcsányi kastélyba, hogy meghallgassák a Lónyay családdal kapcsolatos érdekességeket.

Délután az alkotói pályázat munkáiból Gecseyné Papp Zsuzsanna, Szűcs Istvánné és Badakné Péter Ildikó tanárnők Dékmár Szimonetta 10.B osztályos technikumi diák segítségével kiállítást rendeztek az iskola aulájában.

 

Március 23-án iskolánk 27 tanulója Lónyára utazott Koncz Zsuzsanna és Tóth Kornélia tanárnők kíséretében, hogy koszorúval tisztelegjenek gr. Lónyay Menyhért sírjánál. Balázsi Bence, 12.A osztályos tanuló, emlékbeszédében kitért a 200 éves évforduló jelentőségére, a 19. századi nemes férfiú erényeire.

 

Március 24-én elérkezett a Lónyay-hét programsorozatának legkiemelkedőbb napja: a névadónk születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepség.

Májer Ibolya igazgatónő üdvözlő szavait és értékes tájékoztatóját követően dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke fenntartónk képviseletében köszöntötte a jelenlévőket.

Mindannyiunkra hatással lévő gondolatai után hallgathattuk meg városunk szülöttének, Dér Istvánnak Hallgatnak a lombok című versét Kreknyák József Nataniel 10. f osztályos tanuló magával ragadó előadásában, akit Dérné Cseresnyés Anikó tanárnő készített fel. 

 

A költemény lelket melengető üzenetét követően dr. Tilki Attila, térségünk országgyűlési képviselője tartotta meg ünnepi beszédét.

 

A következő ünnepélyes pillanatokban Dobos Petra Tímea 11. f és Lakatos Oszkár 11. d osztályos diákok emlékszalagot helyeztek el iskolánk zászlajára.

 

Rendezvényünk nem csupán Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójának állított emléket, hanem intézményünk névadó ünnepségének 20. jubileumi évét is hivatott volt ünnepelni.

E témakörben iskolánk egykori vezetőjének, Tóth Lajos nyugalmazott címzetes igazgató úrnak a szakmai előadását hallgathattuk meg.

 

A jubileumi évforduló kapcsán több témában is hirdettünk pályázatot iskolánk tanulói számára, s e pályázatok, versenyek nyerteseinek díjazására is ünnepi műsorunkban került sor.

 

Emlékbeszédíró verseny

A 19. század neves férfiúi igen gyakorlottak voltak szónoklattanban, hiszen az iskolai tananyagban is kiemelt szerepet kapott ez a tantárgy. A 21. század diákjai is bizonyíthatták a retorikában való tehetségüket az emlékbeszédíró pályázat keretében. A beérkezett pályaműveket Tóth Lajos, iskolánk nyugalmazott címzetes igazgatója értékelte: Balázsi Bence Márk 12. A osztályos tanuló lett iskolánk legjobb szónoka.

 

Alkotói pályázat

A mai fiatalok jártasak a digitális technológiában. Így az alkotói pályázatunk kapcsán remekeltek ezen a területen: szófelhőket, fotókat, képregényt, kisfilmet készítettek. De a hagyományos kézműves technika hódolói sem tétlenkedtek: elkészítették Lónyay portréját, vagy valamely Lónyay kastély mását. A pályaműveikből kiállítás is készült, mely megtekinthető az aulánkban kihelyezett paravánokon.

A zsűrizésre a Beregi Múzeum munkatársait kértük föl.

Értékelésük alapján a Kézműves technikával készült alkotások kategóriában Gerics Alexandra Vanda 12. A osztályos diákunk lett a legjobb!

A digitális technika kategóriában Maczinkó Tamás 10. A osztályos tanulónk érdemelte ki a legjobbnak járó díjat.

Az alkotói pályázat különdíjat is hirdetett. 

Két tanulónk egy kisfilmet készített a tuzséri Lónyay kastélyról, megörökítve annak a lónyayak életében betöltött jelentőségét, illetve a 200 éves évfordulóban való szerepét.

Révész Hajnalka 11. f és Taraczközi Benedek 10. A osztályos diákok vehették át a különdíjat.

 

 

Az eredményhirdetéssel sem értek véget az ünnepi pillanatok, hiszen az iskolánk bejáratánál található Lónyay-dombormű egy emléktáblával egészült ki, s ünnepségünk záró akkordjaként ennek az emléktáblának a felavatására került sor.

Az emléktáblát Májer Ibolya igazgatónő, valamint Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere leplezte le.

Polgármester úr avatóbeszédét követően Szólláth Imre baptista lelkész úr kért áldást iskolánk tanulóinak és dolgozóinak további életútjára. 

Ünnepségünk végén intézményünk vezetői, a fenntartó képviselői és a meghívott vendégek a megemlékezés koszorúival tisztelegtek névadónk előtt. 

A műsorvezetői feladatokat Badakné Péter Ildikó tanárnő látta el a tőle megszokott profizmussal.

Köszönettel tartozunk a Pénzügyőr Zenekar tagjainak, akik színesítették játékukkal a díszünnepséget, hozzájárulva ezzel a megemlékezés emelkedett hangulatához. 

A színvonalas ünnepi megemlékezést a Lónyay étekházunkban felszolgált díszebéd koronázta meg.

 

Badakné Péter Ildikó

Dérné Cseresnyés Anikó

 

GALÉRIA