Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Vármegyénk csodái az én szememmel.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata az Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben című projektjének keretében fotópályázatot hirdetett középiskolás diákok számára.

Iskolánkból 5 diák készített fotókat, főként az épített örökség kategóriában. Kovács Péter (12.A) a nagydobosi Perényi kastélyt, Illés Tamás Sándor (12.A) a tákosi templomot, Fodor Kende (9.A) és Ködöböcz Péter (9.B) a csarodai templomot, Németh József (13.B) többek között a vásárosnaményi Tomcsányi kastélyt, illetve Nyíregyháza templomait örökítette meg.

A díjátadóra május 4-én került sor a nyíregyházi Vármegyeházán a Bessenyei teremben. Fodor Kende pályamunkája I. helyezést ért el – jutalma egy digitális, Android operációs rendszerű fényképezőgép. A zsűri elnöke, Csutkai Csaba kiemelte, hogy a kép, mely a csarodai templom belsejét mutatja, több szempontból is kiváló: a hungarikummá vált beregi keresztszemessel díszített szószéket állítja a középpontba, illetve nagyszerűen játszik a fénnyel az alkotó.

Németh József II. helyezést ért el – jutalma egy 15” notebook. Fotója Beregszász természeti értékét mutatja. Csutkai Csabát a kompozíció fogta meg, illetve a kép nyugalma, hangulata.

A diákok fotóiból hamarosan kiállítás nyílik Nyíregyházán Sipeki Péter galériájában.