Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Verébavató 2019

2019. október 21-én került sor az iskolánk legifjabb tanulói számára szervezett verébavató megrendezésére.

Ebben a tanévben hét kilencedikes osztály diákjai sorakoztak fel nagy izgalommal  az aulában számukra kijelölt asztaloknál.

Érdekes, ötletes, szórakoztató feladatok vártak rájuk a jól előkészített vetélkedő folyamán. Egy-egy feladathoz osztályonként egy-két vállalkozó kedvű tanulóra volt szükség, akik összemérték ügyességüket kilencedikes társaikkal pl. lufiborotválásban, pelenkából csokipuding evésben illetve az „Egy perc és nyersz” vetélkedőből ismert csavartorony-építésben vagy három lufi adott idő alatt való levegőben tartásában. Közben a többiek sem tétlenkedtek. Egyrészt osztályfőnökeikkel az élen biztatták az éppen versenyző társaikat, másrészt totókat, írásbeli feladatokat oldottak meg.

Az utolsó feladatban, a dalfelismerésben minden osztály teljes közössége részt tudott venni, s lelkesen énekelték a jól ismert dalokat.

Amíg a zsűri elvonult tanácskozni, addig a kilencedik évfolyamosok letették a hagyományos verébesküt.

Az idei verébavató  győztese a 9. h osztály lett. Gratulálunk a nyertes hegesztő tanulóknak és osztályfőnöküknek, Csonka Sándor tanár úrnak.

Köszönjük a hangulatos vetélkedő összeállítását és lebonyolítását Cseh Tánya tanárnőnek, valamint a 10. A és 10. B osztály diákjainak!

GALÉRIA