Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Értékes barangolás vetélkedő

Az Értékes barangolás elnevezésű vetélkedőre 90 csapat jelentkezett vármegyénkből. Iskolánkat két csoport képviselte: az első online fordulóból a Setemények csapat jutott tovább az elődöntőbe. Ezen megmérettetés sikeres teljesítése után a megye legjobbjai közé kvalifikálták magukat. A döntőre április 18-án került sor a Sóstói Múzeumfaluban. Mind az általános- mind a középiskolások nagyon felkészültek voltak: „Bátran mondhatom a zsűri nevében, hogy az ifjú versenyzők lenyűgöztek minket. (…) olyan tudásról tettek tanúbizonyságot, amin sokszor magunk is meglepődtünk” – nyilatkozta Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értékbizottság elnöke a Kelet-Magyarországnak. A lónyaysok végül a 3. helyen végeztek. Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat: már a helyszín nagyon tetszett nekik, illetve a 4 for Dance táncegyüttes előadása is mosolyt csalt az arcukra, s nem utolsó sorban a nyereményüknek is nagyon örültek, a JBL fülhallgatóknak. De számos társasjátékkal is gazdagodtak, hiszen nem mindennapi megjelenésüket – a mára már hungarikummá vált keresztszemes viseletüket – különdíjjal jutalmazta a zsűri. Nagyon büszkék vagyunk Ecsedi Amanda, Barta Viktória, Juhász Olívia Johanna 9.B és Harsányi Roland 9.A osztályos tanulókra, hogy öregbítették iskolánk hírnevét! Hálásak vagyunk Badakné Péter Ildikó tanárnőnek a csapat eredményes felkészítéséért!

GALÉRIA