Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

„Gondolkozzunk marketing nyelven” döntő

A Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikuma által szervezett „Gondolkozzunk marketing nyelven” című versenyen iskolánk „Setemények” nevű csapata is részt vett. A csapat tagjai: Demeter Barbara, Katkó Boglárka és Tar Fanni 11.A osztályos tanulók. Az első két fordulót már sikeresen teljesítették a diákok, így nem volt más hátra, mint megmérettetni tudásukat a Debrecenben megszervezésre kerülő döntőn, 2023. április 18-án. 30 csapat indult a versenyen, melyből 6 csapatot választottak ki a legjobbak közé. A tanulók szorgosan készültek a versenyre, cél a dobogós helyezés volt. A verseny megnyitását követően a csapatok bemutatták az általuk készített honlapot és annak sajátosságait, melyben Meggyesi Anita oktató volt segítségükre. Már itt dicséretet kaptak a lányok, hogy az általuk készített produktum és annak prezentációja profi munka volt. A második feladat egy logisztikai társasjáték volt, ahol sikeresen másodikként teljesített a csapat. A harmadik feladat egy interaktív szakmai feladat megoldása volt, amelyet időre kellett elkészíteni. Ezt követte a különböző játékos logikai feladatok megoldása, ahol egy-egy marketing fogalom volt a megoldás. Az összesített eredmények alapján a „Setemények” csapata a döntő 3. helyezettje lett. A fiatalok jutalma egy nagy értékű JBL bluetooth fülhallgató és egy Média Markt vásárlási utalvány. Szívből gratulálunk a lányok teljesítményéhez és nagyon büszkék vagyunk a csapatra! Hálásan köszönjük File Katalin, Meggyesi Anita, Papfalusi Angéla és Voloscsuk László oktatók fáradhatatlan felkészítő munkáját és támogatását!

GALÉRIA