Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Lónyay-hét 2023

2023. március 27-én kezdődött iskolánkban a Lónyay-hét, a 7. órában tartottuk a megnyitót. Az iskolavezető néhány életképpel prezentálta iskolánk névadójának, gróf Lónyay Menyhértnek az értékeit. Ezt követően a DÖK képviseletében Bródi Róbert és Paróczai Sándor 11. A osztályos tanulók, valamint az iskola felnőtt közössége nevében az iskolavezetők koszorút helyeztek el az iskola bejáratánál lévő emléktábla alatt. Délután 1430-kor kezdődött a 9. évfolyamos tanulóknak szervezett Lónyay-vetélkedő. A kilencedik évfolyam mind a hét osztályából egy-egy 3 fős csapat mérte össze tudását. Névadónk, Lónyay Menyhért életéből, munkásságából készültek a feladatok. Találékonyságukra, kreativitásukra is szükség volt, hiszen keresztrejtvény, versösszerakó betűrejtvény, szófelhőben rejlő idézet megtalálása, valamint versírás és a vers előadása is várt a lelkes csapatokra. 2023. március 28-án délelőtt 19 fő tanítványunk Lónyára utazott. Meglátogatták a Lónyay család sírkápolnáját és megkoszorúzták Magyarország néhai miniszterelnökének, gróf Lónyay Menyhértnek az emlékhelyét. 2023. március 29-én 1430-kor kezdődött az e tanévi küldöttgyűlés, amelyen a diákság megfogalmazhatta az iskolavezetés felé kéréseit, kérdéseit az iskolai élettel kapcsolatban. 2023. március 31-én volt a Lónyay-hét zárónapja. A Diáknapon 13 osztály mérhette össze ügyességét, tudását az alábbi kategóriákban: Föld napi vetélkedő, csocsó verseny, asztalitenisz, smink, fodrász és tetováló verseny, karaoke és 1 perc és nyersz. A szoros versenyben, az összesített eredmények alapján a 10. A osztály bizonyult a legjobbnak. Jutalmuk egy ebéd a Lónyay étekházban az általuk választott napon. Ezután a jutalomkönyvek átadása következett, ahol ismét örülhettünk tehetséges diákjaink (44 fő) sikereinek. Összességében tartalmas, változatos volt az idei Lónyay-hét is.

GALÉRIA