Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

PÁLYAORIENTÁCIÓS TÁBOR VÁSÁROSNAMÉNYBAN

PÁLYAORIENTÁCIÓS TÁBOR VÁSÁROSNAMÉNYBAN

A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ és a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola két éven át együttműködik az RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 azonosító számú KÖZÖSSÉGI TANULÓHÁZ MODELLPROGRAM megvalósításában.

A program egyik első eleme, hogy tanulókat toborozzanak a projektbe. Ennek keretében az iskola kezdeményezésére július 01. és 05. között Pályaorientációs tábort szerveztek az ún. FETE településeken élő 7. osztályos tanulóknak.

Az egyhetes program célja, hogy a tanulók játékos formában megismerkedjenek az iskola által oktatott szakmákkal, a szakképzés nyújtotta lehetőségekkel, valamint betekintést nyerjenek a modellprogram adta közösségépítő tevékenységekbe.

A táborba szóló meghívást kb. 30 fő általános iskolás tanuló fogadta el, akik elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat ebben az öt napban. Hálásan köszönjük a Jelenlétpontok munkatársainak. hogy elkísérték a diákokat a táborba és aktív résztvevői voltak a programoknak.

A tábor programelemeinek összeállítása, kidolgozása és megvalósítása az iskolai animátorok munkájának eredménye. A kollégák munkáját több száz fotón is megörökítettük, amelyek az alábbi linken megtekinthetőek: https://www.facebook.com/profile.php?id=61561678930321

Nagyon hálásak vagyunk az animátoroknak az élménypedagógia magas szintű alkalmazásáért, továbbá köszönet illeti mindazon kollégákat, akik a projekt megvalósításában közreműködtek!