Üdvözöljük iskolánk weboldalán ! Iskolánk OM azonosítója : 201728

Szalagavató 2022

„Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. … Az ünnep önmagunk fölemelése.”

Az idei szalagavató ünnepségre végre ismét úgy kerülhetett sor, hogy intézményünk végzős diákjait nemcsak az iskolaközösség felnőtt tagjai, hanem szüleik, nagyszüleik, nevelőszüleik jelenlétében ünnepelhettük.

Ebben a tanévben négy osztály sorakozott fel szalagtűzésre.

12.A – osztályfőnök: Katonáné Deák Dóra

11.c – osztályfőnök: Balázsné Sipos Éva

11.d – osztályfőnök: Filéné Huszti Zsuzsanna

11.e – osztályfőnök: Tóth Andrea

A Himnusz eléneklése után Kreknyák József Nataniel 11. e osztályos végzős diák szavalata nyitotta meg az ünnepi műsort. Dér István: Teremtő erő című versével adott iránymutatást társainak, miszerint „Tudatodban rejlik a világ ereje / Alkoss és cselekedj, légy léted mestere!”

Ezt követően Májer Ibolya igazgatónő ünnepi beszédét hallgattuk meg.

Köszönetet mondott a végzősök hozzátartozóinak, hogy jó példaként álltak gyermekeik előtt az elmúlt években, és biztosították számukra a tanulás feltételeit.

Kifejezte köszönetét az oktatói testület tagjainak is lelkiismeretes munkájukért, gyermekszeretetükért.

A szalagtűzésre váró végzős diákok figyelmét egy tanmesébe ágyazva arra hívta fel, hogy akár a mesebeli ácsmester, ők is a saját „házaikat”, a saját életüket építik, adják hát bele szívüket, lelküket.

Igazgatónő felelősségébresztő, megszívlelendő gondolatai után Aux Annamária 9. A osztályos tanuló az alsóbb évesek nevében zongorajátékával kedveskedett végzős diáktársainak. Clayderman: Őszi keringő című művének előadásával nyűgözött le bennünket.

Ezt követően rendezvényünk legünnepélyesebb perceinek lehettünk tanúi, amikor az osztályfőnökök feltűzték végzős tanítványaiknak a szalagot, valamint a végzősök is egy-egy szalaggal és virággal köszönték meg osztályfőnökeik és az iskolavezetés eddigi munkáját.

Szalagavató ünnepségünk egy kedves gesztussal zárult. A végzős diákok Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek című szerzeményének eléneklésével fejezték ki köszönetüket szüleiknek, tanáraiknak.

: „ … az ünnep nem kívül van. Nem díszekben, csillogásban, ajándékokban. Hanem benned. A te díszeidben, csillogásodban, ajándékaidban. Igen, az ünnep benned van. Az ünnep te magad vagy.”

Ezekkel a szavakkal köszöntek el az ünnepség műsorközlői: Juhász Gizella 9. A és Bródi Róbert 11. A osztályos tanulók.

Szeretettel gratulálunk az ünnepelteknek, és minden résztvevőnek, aki az ünnepi esemény sikeréhez hozzájárult!

 

Az ünnepségről készült videófelvétel itt megtekinthető:

GALÉRIA